Navigation


Špilberk vára

Špilberk vára immár több mint hét évszázada tornyosul a város fölé, amelynek lakói számára a múltban védelmet és biztonságot jelentett. A történelem során azonban voltak időszakok, amikor Špilberk ellenkezőleg, inkább félelmet és rettegést keltett a városlakókban. Špilberk jelentősége és szerepe az évszázadok során sokat változott. A királyi várból és a morva őrgrófi székhelyből először terebélyes barokk erődítmény, később a monarchia legszigorúbb börtöne – a hírhedt „nemzetek börtöne“ – majd laktanya lett. Ma a Brnói Városi Múzeum székhelye és a város egyik legjelentősebb kulturális központja, amelyet 1962-ben nemzeti kulturális emlékké nyilvánítottak.

A várat a XIII. század közepén kezdték építeni, közvetlenül a város történelmi magja (220 m t. sz. f.) fölé emelkedő, nem túl magas (290 m t. sz. f.), ám aránylag meredek sziklás dombon. Építtetője, II. Přemysl Ottokár cseh király nagyvonalú terve szerint nemcsak az uralkodói hatalom szilárd támaszául szolgáló építmény, hanem egyben méltó székhelye a Morvaországban uralkodó őrgrófoknak is. A várat említő első írásos emlékek az 1277-1279-es évekhez kapcsolódnak, és először a várkápolnát, majd a vár területén tartott országgyűlést (1278. január), végül a magaslat nevét említik, amelyről hamarosan a várat is elnevezték. A cseh uralkodók azonban Špilberk várát csak ritkán látogatták, és nem volt ez másképp az ifjú morva őrgróf esetében sem, akit a későbbiekben Károly cseh királyként ismerünk. Károly első felesége, Blanka időzött a várban 1337-ben, miután Prágából távozni kényszerült.

Valóban morva őrgrófi székhelyként Špilberk csak a XIV. század második felétől, János Henrik (1350-1375) és fia, Józsa (1375-1411) uralkodása alatt működött. A mindössze hat évtizedig tartó autonóm „morva“ Luxemburg uralom időszaka, amikor IV. Károly öccse, majd unokaöccse voltak a morva őrgrófok, vitathatatlanul a legjelentősebb és legpompásabb, bár kevésbé ismert fejezet a brnói vár történetében.  Már Józsa halálát követően, az utolsó Luxemburg – a magyar, római és későbbi cseh király, Zsigmond és veje, Osztrák Albert uralkodása alatt, akinek Zsigmond 1423-ban Morvaországgal együtt odaadományozta Špilberk várát is, a vár örökre elveszíti szálláshely funkcióját és katonai jelentősége kerül előtérbe. Ez nemcsak a huszita háborúk, hanem elsősorban a Podjebrád György, cseh király és Corvin Mátyás, magyar király között dúló háborúskodás idején mutatkozott meg leginkább. Špilberk várában volt a székhelye György fiának, Podjebrád Viktorin tartományfőnöknek, akit a források „špilberki kapitány“-ként is említenek. 1469-ben Corvin Mátyásnak több hónapos ostrom után Brno város támogatásával sikerült a Špilberket védő kimerült cseh helyőrséget korrekt feltételekkel távozásra kényszerítenie és elfoglalni ezt a stratégiailag fontos pontot, majd megszerezni a Morvaország feletti uralmat is.

A XV. század végétől nemcsak jelentősége csökkent nagymértékben, hanem általános hanyatlásnak, majd fokozatos pusztulásnak indult a vár. Majd az előkelő morva királyi várat ismét beépítették, de ideiglenes urai a karbantartásával nem nagyon törődtek.

A morva rendek azonban nagyon is tudatában voltak, milyen nagy jelentőséggel bír a vár az egész országra és annak fővárosára nézve, amikor 1543-ban megállapították, hogy „a várkastély elvesztése a cseh királyságnak és Morvaországnak sok rosszat hozna, és főként Brno városát érné a pusztulás“. Ezért 1560-ban, hogy meggátolják idegen kézre kerülését, maguk vették meg Špilberk várát („őrgróf székhelyet“) a hozzá tartozó uradalommal együtt, majd saját várukként adták el Brno városának. A város tulajdonában Špilberk azonban csak hatvan évig maradt. A rendi felkelések fehérhegyi leverése után 1620-ban II. Ferdinánd elkobozta a várat és az visszakerült az uralkodó birtokába.

A harmincéves háború idején a vár ismét romlásnak indult, és a katonai helyőrség csekély létszáma – mintegy 40 fő – sem arról tanúskodott, hogy Špilberk még valamikor jelentős katonai szerephez juthat. A helyzet akkor változott meg, amikor Morvaország egy részét a svéd seregek elfoglalták és a morva fővárost 1643-1645-ben kétszer is közvetlen veszély fenyegette. A vár és a város falait gyorsan javítani, erősíteni kezdték. Amikor 1645-ben Brno és Špilberk vára Raduita de Souches ezredes vezetése alatt sikeresen ellenállt a többszörös túlerőt számláló svéd hadsereg három hónapig tartó ostromának, ismét bebizonyosodott, milyen nagy stratégiai jelentőséggel bír a vár. Ezután a XVIII. század közepéig a fokozatos átépítéseknek köszönhetően a vár Morvaország legnagyobb kiterjedésű és legnagyobb jelentőségű barokk erődítményévé vált, amely a nem kevésbé megerősített várossal közös erődrendszert képezve 1742-ben leküzdhetetlen akadályként állt ellen II. Frigyes porosz király seregeinek. Akkoriban Špilberk katonai parancsnoka volt egyben Morvaország főgenerálisa is.

A Špilberk erőd részét képezte a börtön is. Már röviddel a rendi felkelések leverése után 1620-ban Špilberk börtöncelláiban tartották fogva néhány évig a Habsburg-ellenes felkelés morva vezetőit. A XVII. század utolsó negyedétől a XVIII. század nyolcvanas éveinek elejéig több tucat, az erődön kényszermunkát végző „közönséges“ rabon kívül itt raboskodott néhány magas katonai tisztséget betöltő személyiség is, többek között az osztrák Bonneval és Wallis tábornok, illetve a híres Franz Trenck pandúrezredes, aki itt is halt meg 1749-ben.

1783-ban II. József császár döntése alapján megszüntették Špilberk várában az erődbörtönt és polgári börtönné alakították át, ahol a legsúlyosabb bűnözőket tartották fogva. Fegyházzá elsősorban az erődrendszer legkevésbé használt részét, a kazamatákat alakították. Az itteni közös börtöncellákban több mint 200 rabot tartottak fogva, velük végeztették az erődben és az erődön kívül végzendő nehéz munkákat. A XVIII. század kilencvenes éveinek második felétől Špilberk föld feletti részeiben megjelennek a politikai fogolynak minősíthető rabok is. A Franciaországgal folytatott koalíciós háború során fogságba esett néhány jelentősebb francia forradalmáron kívül – akik közül a legismertebb Jean B. Drouet volt postamester – elsősorban a magyar jakobinusok tizenöt tagú csoportja, élükön Kazinczy Ferenc íróval. Bő negyedszázaddal később (1822-től) az egykori erőd északi szárnyában újonnan épült „állami foglyok“ celláit a hazájuk egyesítéséért, szabadságáért és önállóságáért harcoló olasz hazafiak töltötték meg. Silvio Pellico költő, aki teljes nyolc évet volt kénytelen az itteni börtönben eltölteni, “Börtöneim“ című könyvével Špilberket egész Európában ismertté tette.

Ekkorra már teljesen megszűnt katonai célokra való használata, és Špilberk a császár döntése alapján csak egy hatalmas civil börtön lett. Ennek a változásnak az oka elsősorban Napóleon császár francia seregének köszönhető, amely a megszállt Brnóból való távozása során, 1809 őszén lerombolta az erőd több fontos részét. Špilberk várában az utolsó nagy „nemzeti“ politikai foglyok csoportját az a majdnem 200 lengyel forradalmár képezte, akik 1846-ban a krakkói felkelésben vettek részt. 1855-ben I. Ferenc József felszámolta a börtönt és miután három évvel később az utolsó fogoly is elhagyta Špilberket, laktanyává alakíttatta, és akként is működött az elkövetkező száz évben.

A későbbi történelem során Špilberk még kétszer került be a köztudatba a szenvedés és elnyomás jelképeként. Először az első világháború alatt, amikor a vétkező katonákon kívül az osztrák rezsim polgári ellenzőit is itt tartották fogva, másodszor és sokkal hangsúlyosabban pedig Csehszlovákia nácik általi megszállásának első évében. Akkor több ezer cseh hazafi raboskodott Špilberk falai között, néhányan közülük itt veszítették életüket. Legtöbbjük számára azonban Špilberk csak egy állomást jelentett a következő német börtönbe vagy koncentrációs táborba vezető úton. A német hadsereg 1939-1941-ben Špilberk várában nagymértékű átalakításokat végzett, hogy az akkori Harmadik Birodalom ideológiájának megfelelően azt romantikus történelmi mintalaktanyává változtassa.

1959-ben Špilberk várából távozik a csehszlovák hadsereg és ezzel véget ér annak katonai célokra való kihasználása. A következő évtől Špilberk lesz az akkor alakuló Brnói Városi Múzeum székhelye.

Špilberk várának arculata építészeti szempontból összefügg a vár használatával és annak változásaival – itt is több jelentős, említésre méltó időszakot figyelhetünk meg.  Az eredetileg gótikus stílusban épült XIII – XV. századi várból az alapelrendezésen kívül aránylag kevés maradt fenn, az is csak a keleti szárnyban. A legjobban, majdnem autentikus formában legalább részben fennmaradt a földszint néhány része, beleértve az átjárót. Két helyen megfigyelhető az eredeti bordázott boltozat, figyelemre méltó az emeletes kapu is, amely annak idején az erkélyfolyosóról az ún. királyi kápolnába vezetett. Az egész keleti szárny mai hangsúlyosan „gótikus” alakját egy bizonyos mértékben problémás és vitatható rekonstrukciónak köszönheti, amelyre egy kiterjedt történelmi építészeti kutatás alapján, Zdenek Chudánek tervei alapján került sor 1995 és 2000 között.  Az egész szárny és a hatalmas tetőszerkezet jelentős megemelésével nagymértékben megváltozott a város fölött tornyosuló vár addigi sziluettje. A nyugati szárny földszintjén a régészeti kutatás egy hatalmas hengertorony alapjának a maradványait tárta fel, amelyet a látogatók a vár építészeti fejlődéséről szóló tárlat keretében tekinthetnek meg.

A barokk erőddé való átépítést, amelyen többek között ismert katonai mérnökök is részt vettek, pl. N. Peroni, L. Rochet és P. Rochepin, valamint a brnói M. Grimm építész is, ma leginkább a nagyobb részben fennmaradt belső erődítményrendszer jelzi: védművekkel és összekötő folyosókkal ellátott védőfal. Az 1742-ben a falazott árokba épített kazamatákkal (börtönné alakítás 1784, német légvédelmi óvóhely 1945, műemlék újjáépítés 1992), továbbá a földszinti laktanya és egyéb építmények (az erődparancsnok lakása, kápolna), amelyek a középkori vár külső falának teljes hosszán a bástyaközre épültek a XVIII. század közepe táján. Az erődrendszerhez tartozott az udvar nyugati részén található kút is, amelyet az eredeti 40 méterről az 1714–1717-es években 114 méterre mélyítettek, valamint a hozzá tartozó tartály.

A ma látható épületek többsége – a déli, nyugati és északi szárny, valamint a középső traktus, amely az egykori nagy udvart két részre osztotta – csak az erőd börtönné építése idején épült a XIX. század harmincas éveiben. Az akkori radikális átépítés sajnos eltüntetett – a keleti szárny kivételével – gyakorlatilag mindent, ami az eredeti középkori várból és annak későbbi átépítéseiből fennmaradt. Špilberk így nyerte el mai arculatát, amelyen nem sokat változtatott a német hadsereg aránylag nagy beavatkozása sem. A kisebb hozzáépítéseken és kiegészítéseken kívül ez inkább bizonyos módon építészetileg egységesítette a várat és jelentősebb mértékben csak a belső terekben (pl. lépcső) és a történelmi jelleget adó részletekben nyilvánul meg. Csak az utolsó, főként a keleti szárnyat érintő, 1995–2000 között végzett felújítás jelentett nagyobb beavatkozást a vár karcolatokról, festményekről és régi fényképekről jól ismert arculatába.

A harmadik évezred küszöbén az építészeti kiigazítások döntő része befejeződött. A Brnói Városi Múzeum negyven éve működik Špilberk várában, az új tárlatok és az időszakos kiállítások a város muzeális gyűjteményekben őrzött történelmi és kulturális hagyatékát hozzáférhetővé teszik a nyilvánosság számára.

A múzeum tárlatait a kazamatákkal együtt évente több mint százezer látogató keresi fel. A nyári hónapok alatt a várudvarban és a vár többi részén is helyet kapnak a kulturális rendezvények, hangversenyek, színházi előadások és a történelmi események felelevenítése, ám nem hiányoznak a különféle sportversenyek sem. A saroktorony körbesétálható kilátójáról a látogatók megcsodálhatják az eléjük táruló egyedülálló kilátást a városra és környékére.

A legnagyobb jelentőséggel bíró brnói műemlék így válik élő és turisztikailag vonzó kulturális központtá.